 |
| Kép 1: Karácsony ünnepe |
A jégbefagyott hajó
A Tegetthoff (a K. und K. flotta talán leghíresebb admirálisáról kapta nevét) a sarki utazásra kialakított, a maga idején rendkívül modern hajónak számított. A bremerhaveni német építők megerősített hajótestet terveztek, az afféle XIX. századi „jégtörőnek”. 75kW erősségű gőzturbinája mellett a három árbócos hajó a lehető legerősebb vitorlázatot kapta. 130 tonna szenet szállított, kazánja táplálására, a raktárak kapacitását a két télre is elegendő óriási mennyiségű élelmiszerkészlet töltötte ki. A hajó hossza 38, 3 m volt. A szervezők „eszkimó módon gondolkodva” nyolc szánhúzó kutyát is magukkal vittek – amik, vagy inkább akik - a későbbiek során számos esetben játszottak életmentő szerepet: 1-1 kutya 23-27 kg terhet tudott húzni a jégen; időben riasztottak a jegesmedve támadások során; nélkülözhetetlenek voltak a vadászatoknál s a legnagyobb hidegben melegítőként is szolgáltak.
A Tegetthoff már 1872 augusztus 21-én egy jégtorlaszban rekedt, amiben északra sodródva elérte az északi szélesség °80 fokát. A szokatlanul korán beállt tél többé nem engedett szorításából. A hőmérők higanya hetekre befagyott, s ha működtek…rémísztő, -40-50°C értékeket mutattak. A főként Trieszt és Fiume környékén toborzott legénység még soha nem tapasztalhatott ilyen hideget, de a messzemenően körültekintő előkészületeknek köszönhetően senkinek nem esett baja. 1872. október 19-én utoljára kelt fel a nap, s a korai napnyugta után 4 hónapra beköszöntött a fogcsikorgatóan hideg sarki éjszaka. A hajót bármelyik pillanatban összeroppanthatta a jég szorítása, ezért megkezdődött a felszerelések kihordása a jégtorlaszokon épített kunyhókba.
Kép 2: A Tegetthoff kiürítése
Kép 3: A Tegetthoff 1872 novemberében
Kép 4: Hétköznapi pillanatkép
Karácsonyi ételek és ellátmány
Az expedíció eredeti célja az Északkeleti átjáró feltárása volt, vagyis az, hogy a Spitzbergák déli vizeiről indulva végignavigáljanak Oroszország sarrköri tengerein, hogy azután a Bering-szoroson átkelve, Alaszka nyugati partjaihoz jussanak. Az egyedülállóan merész vállalkozás sikeres lebonyolításához, egyedülállóan nagymennyiségű és jól összeállított élelmiszer ellátmányra volt szükség. Dr. Kepes Gyula, az expedíció hajóorvosa, így nem csak a legénység tagjait kellett, hogy megszűrje (csak a makk egészségű, 30 évnél fiatalabb tengerészeket válogathatta be), de az ő felelőssége volt a több mint 2 évnyi étel- és ital- ellátmány összeállítása is. Ismert, hogy a konzerv, füstölt hús, szalonna és rizs készletek mellett, a skorbut- és egyéb, a hosszú felfedezőutak alatt fellépő hiánybetegségek legyőzése érdekében igen jelentős mennyiségű citromsűrítményt és szárított zöldséget is csomagoltak. Az indulás előtt nagytételben vásároltak Tokaji aszúból és hordós vecsési káposztából is. A tokaji a kedvező élettani hatások mellett a jókedély megtartásáról is gondoskodott, némi égetett szeszesitalok társaságában.
A jég fogságában a -50 °C hidegben a nagyszerű bort baltával darabolták fejadagokra, míg a zsír vagy szalonna porciókat fűrésszel lehetett „tálalni”. Húst a fókavadászatok is biztosítottak, de meglepő módon a legfontosabb friss fehérjecsemegének a jegesmedvék bizonyultak. A feljegyzések szerint osztrák-magyar atya-fiaink több mint 60 db jegesmedvét fogyasztottak el. (!) (A jegesmedve Földünk legnagyobb szárazföldi ragadozója. Egy-egy nagyobb hím „medvetora” 400 kg feletti színhúst és zsírt jövedelmezett…)
Kép 5: Ellátmány szállítás a jégtorlaszokon
Kép 6: Jegesmedve vadászat
Kép 7: Élelmiszer beszerzés
Karácsony ünnepe
A legénység 1873. évi karácsonyi ünnepléséről, Dr. Kepes Gyula részletes leírásokat adott a Vasárnapi Újságban, így bizonyosak lehetünk afelől, hogy az egy évvel korábbi ünnepek is hasonló körülmények között zajlottak. Lássunk néhány kiragadott sort a bátor magyar ezredes-orvos visszaemlékezéseiből:
„Ama néhány boldog emlékű perc között, melyeket a magas észak tájain tett hosszú és fáradságteljes utazásunk alatt a végzet számunkra engedett, a karácsony ünnepe áll első helyen. A fagyasztó légkörben megmerevült tagjaink ismét fölengedtek az ünnepi öröm melegénél, s bárha el voltunk zárva az egész világtól s arra, hogy valóban szorongatott helyzetünkből egyhamar kiszabadulhassunk, még csak kilátásunk sem volt, az egész kis család mégis a legzavartalanabb boldogságban úszott.”
A tokaji szívmelegítő hatása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az „örök éjszaka” jéghidege ellenére is, szinte gondtalan, szeretettel teli órákat éltek meg a medvebundákba bújt zordon férfiak:
"Vidám dalokat énekelve és egymásnak bátorító szavakat kiáltozva, tizenöt lépésnyire a jég által fogva tartott »Tegetthoff«-tól, a matrózok éppen az utolsó jéggöröngyöt tették föl, ama jégpalotára, melyet kizárólag e nagy ünnep tiszteletére építettek. Az összehordott jégdarabokból már több nap óta szeldelték a szép, szabályos alakú téglákat és a vizes hó segélyével, amelynél jobb ragaszt kívánni sem lehet, csakhamar fölépítették a gyémántként csillogó és ragyogó jégpalotát. Az ajtókon titkolózó alakok járkálnak ki s be, bundáik alatt kis csomagokat rejtegetve s hol a hajóhoz menve, hol meg visszatérve, hogy aztán épen úgy titkolózva, mint előbb, ismét tovaillanjanak…"
A dualizmus kori ember méltósága, szépre való törekvése és mai szemmel sokszor kifogyhatatlannak tűnő hite igazi Karácsonyt teremtett az Arktisz jégmezőin is. Így folytatta leírását Dr. Kepes: „A terem közepén hosszú, tiszta fehér abrosszal terített asztal állt, melynek közepén karácsonyfa emelkedett. Igaz, hogy mindaz hiányzott róla, mi jogot adhatott volna neki arra, hogy fának nevezzék: az ünneppel oly bensőleg összefűződött, reményt hirdető fenyőfa tűleveiének még csak nyoma sem volt látható rajta, de az ügyes díszítők az élő fává alakított fadarabokat oly gazdagon be tudták kék, vörös, fehér és zöld papírral borítani, hogy egy kevés képzelő tehetséggel akár fenyőfát is gyaníthatott az ember a sok tarkaság alatt.
„Mikor a házból kiléptek, a béke szent éjének ünnepére az ég is oly nagyszerű és csodálatosan szép sarkfényt gyújtott meg, amely mintegy teremtve látszott arra, hogy a kemény megpróbáltatásnak kitett matrózok már-már kialuvó reményét újabb lángra lobbantsa.”
140 éve így zajlott az Osztrák-Magyar Északi sarki Expedíció Karácsonya. Azután 1873. február 16-án ismét megjelent a horizonton a világosságot hozó napkorong – hogy tovább indulhassanak a Ferenc József-föld felfedezésére.
Kép 8 – Színes fotók
Szöveg: Gőgös Norbert
Képek:
1./ Fekete-fehér rajzok: Julius von Payer: Die Österreich – Ungarische Nordpol – Expedition, A. Hölder – Wien 1876.
2./ Színes fotók: Nordic Travel, Konstantin Simonov
3./ Karácsonyi ünnepei fotó: Vasárnapi Újság, 1874, Budapest
Forrás:
1./ Julius von Payer: Die Österreich Ungarische Nordpol-Expedition, Alfred Hölder, Wien – 1876.
2./ Balázs Dénes: Magyar Utazók Lexikona, Panoráma, Budapest – 1993
3./ Andreas Umbreit: Spitsbergen, Bradt Travel Guide, 2009
4./ Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 1. szám, 1985. 51-54. oldal. Érd. // Dr. Szállási Árpád Kepes Gyula…c cikke
5./ Dr. Kepes Gyula írásai – Vasárnapi Újság, Budapest, 1874-1875.
Leave your comment